Erna és Sam

Egy lány sétál ki a tisztásra. Körbenéz és megpillant egy másik lányt a fa alatt. Odasétál hozzá, mivel még nem ismer senkit.

-Szia! –köszön mosolyogva a lánynak. Az ismeretlen lány felpillant.

-Helló!- köszön ő is, de nem mosolyog Barna szemi vörösek, nyilván a sírástól. Vállig érő fekete haja kócos, nem sokat aludhatott.

-A nevem Sam Rixton –mutatkozik be a lány.

-Aha. Az enyém Erna Liner- motyogja a másik lány.

-Valami baj van? –kérdezi Sam, miközben leül Erna mellé. Erna ránéz nagy, szomorú, barna szemeivel, majd a földet kezdi el nézni.

-Igen…- motyogja Erna. – Most kaptam egy levelet.

-És mi volt benne? –kérdezi Sam. Erna szeme egy pillanatra elsötétül, majd üvegessé válik tekintete.

~lehet, hogy ez nem rám tartozik?~ gondolja Sam. ~végül is mégiscsak most találkoztunk~ folytatja gondolatmenetét Sam. A gondolatait Erna hangja szakítja félbe:

-Az, hogy a nagyim meghalt- motyogja a lány. Az utolsó szót szinte nem is mondja, inkább csak ajkai mozognak. Szeme megtelik könnyel, és zokogni kezd. San csak nézi a síró lányt. Fogalma sincs, mit tegyen. Majd átöleli a még mindig zokogó lányt.

-Semmi baj! Nyugodja meg!-mondja Sam. De amint kimondja már meg is bánja.

~hogy-hogy semmi baj? Most halt meg a nagyija. Hülye tyúk!~ szidja magát Sam. Erna már nem zokog annyira.

-Köszi –motyogja Sam-nek. –Tudod nekem egyetlen barátnőm sincs…

-Hát itt az ideje!- mosolyodik el Sam. Örömmel veszi észre, hogy ezzel a mondatával egy kisebb mosolyt csalt Erna arcára. Erna belenéz Sam szemébe, majd újra magához szorítja.

-Köszönöm!- suttogja.

-Erre vannak a barátok!- mosolyog Sam.