Egy lány lép ki a vízeséshez. Körülnéz, de nem lát senkit. Leül egy sziklára és nézi a vizet.

- Milyen gyönyörű! –gondolja mosolyogva. Felnéz a tiszta, csillagos égre. Kissé hűvös az este, egy röpke szellő jár a sziklák között. A lány megborzong egy kicsit.

- Kicsit hideg van ma este –gondolja, majd felhúzza fölsőjén a cipzárt. Ismét felnéz az égre, majd lenéz a vízre. Látja a vízen a csillagokat és a hold fényét, mely megvilágítja a sziklákat is. Egy kis rést pillant meg a lány az egyik szikla szélénél. Odasétál és betekint, de nem lát semmit. Előveszi pálcáját, és ezt suttogja:

- Lumos! Ebben a pillanatban egy fénygolyó jelenik meg a pálca hegyén. Bevilágít a résbe és látja, hogy az folytatódik. A lány megpróbál bemászni, és nagy nehezen áttuszkolja magát a résen. Egy ideig négykézláb mászik, majd kiszélesedik a rés. Most már elég nagy a folyosó ahhoz, hogy fel tudjon állni. Feláll és körülnéz. Ismét megy egy kicsit, majd egy hatalmas teremhez jut. Körülnéz, hátha van egy máik járat is és ekkor megpillant egy rést, amin enyhe fény jön be. Odasétál és kinéz a résen. Amit lát, egy kicsit megijeszti. Egy havas táj, hegyek, fák és mindenhol tiszta, fehér, csillogó hó. Ahogy közelebb megy a réshez, érzi, ahogyan teste átcsusszan a sziklán. Körülnéz, és maga mögött látja a sziklafalat és a rést. Majd ismét előre fordul és rájön: átlépett egy másik helyre egy kis résen keresztül. Talán egy másik világba vagy egy másik időbe. Elindul lefelé a hegyoldalról. Egy kis idő múltán beér egy fenyőerdőbe. A fenyőkön megcsillan a fehér, tiszta hó a nap fényében. A lány felnéz az égre és megpillantja a napot, mely nem ragyog olyan fényesen.

- Hiszen tél van. Mit vártál? –kérdezi magától majd tovább indul, be az erdőbe. Egy kis ösvényhez ér. Elindul rajta, majd egy pár perc múlva patadobogást hall. Gyorsan beugrik egy bokor mögé, és onnan figyel. Három lovas férfi lovagol az ösvényen. Mindannyian egyforma ruhába vannak: fekete csizma, barna, bőr nadrág és fehér, bő ing. Oldalukon kard, hátukon íj, csizmájukban egy tőr lapul. Lovaik feketék, mint a sötét ég, mindegyiknek a fején hosszú, fehér csík látható. A lány kiles a bokor mögül és meglátja a három férfit. Nem tudja, hogy kimenjen-e vagy sem, de elég komornak tűnnek a férfiak, úgyhogy úgy gondolja, jobb neki a bokorban. Az egyik férfi így szól:

- Ne féljetek! Ismeritek a jóslatot: egy lány, kinek hosszú szőke fürtjei vannak és varázsbotja. Eljön és megmenti az országot Jada királynő gonoszságától -mondja a férfi.

- Igen! Ismerjük. De mikor jön el? A fél ország romokban, lángokban hever!- mondja mérgesen a másik férfi. –Menjünk vissza!- szólal meg ismét és újból hangos patadobogások közepette eltűnnek a kanyargó ösvényen. A lány kiugrik a bokrok mögül és a három férfi után néz.

- Jada? Jóslat?-kérdezi magától. Semmit nem ért, mi folyik itt. Meg kell tudnia! Addig nem mehet vissza! Határozza el magát a lány, majd elindul arra, amerre patanyomokat lát. Pár méter után halk zörgést hall az egyik bokorból. Előveszi pálcáját, harcra készen, majd odamegy a bokorhoz.

- Hahó!- kiálltja kicsit félősen. –Van ott valaki?- folytatja, majd pár másodperc múlva egy kis manó ugrik ki a bokor mögül. A lány megijed, és hátra ugrik. Látszik, hogy a manó is meg van rémülve. Mikor a lány meglátja, hogy mi is az, elmosolyodik.

- Te csak egy házimanó vagy!-mondja nevetve. Rápillant a manóra és észreveszi, hogy a manó jobban megijedt, mint ő maga.

- Ne félj! Én nem bántalak!-mondja nyugodt hangon és elteszi pálcáját.

- Mit keresel itt?- kérdezi a manó hirtelen. –Nem ide valósi vagy, ugye?-kérdezi ismét.

- Nem. Nem ide valósi vagyok. A sziklán túlról jöttem –mutat a szilafalra, ahonnan az előbb átjött. A manónak elkerekedik a szeme, majd megszólal:

- Te vagy az!- kiálltja vidáman és leborul a lány lába előtt. –Te vagy a jóslatban szereplő lány. Bocsáss meg nekem, hogy hozzád szóltam –motyogja a manó nagy tisztelettel.

- Mi van? Állj fel kérlek!-mondja értetlenül a lány és lehajol, hogy felsegítse a lányt. A manónak ismét elkerekedik a szeme, és ismét megszólal:

 - Jaj! Hozzám ért! Hozzám ért! –kiálltja vidáman és ugrándozni kezd. –Soha nem mosom meg a kezem többet- mondja ismét vidáman.

- Hé! Állj meg! Gyere ide! –mondja a lány. –Kérlek! Mondd meg hol vagyok! –kéri a lány a manót.

- Dynastiában vagy! Jada királynő országában- világosítja fel a lányt a manó.

- Hogy hol?- kérdez vissza értetlenül a lány. –Az melyik földrészen van? –kérdezi ismét.

- Földrész? Az mi? –kérdezi a manó, majd ismét megszólal: - Dynastia egy bolygó -mondja a manó, majd a lányra néz: - Ön nem is hallott még Dynastiáról? –kérdezi meglepetten manó.

-Nem. Soha életemben. És milyen évet írunk?- kérdezi ismét a lány.

- 1540-et. Miért?- kérdez vissza a manó kíváncsian. A lánynak elkerekedik a szeme.

-1540! Jézusom! És ki ez a Jada?-kérdezi ismét kíváncsian a lány, majd

Előveszi pálcáját, és két párnát varázsol oda.

- Gyere! Ülj le!-mutat a párnára a lány, majd ő is leül. A manó leül a lány mellé, majd mesélni kezd:

- Jada úrnő egy gonosz boszorkány, aki 100 éve uralkodik Dynastián. Nagyon gonosz és mindenkit megöl vagy megölet, aki nem ide valósi vagy nem tiszteli, nem hódol be neki. Egy csomó adót kell fizetni, és egy csomó manót dolgoztat-meséli szomorúan a lánynak a manó.

- Hát ez szörnyű!-mondja együtt érzően a lány. –És ez száz éve megy így?- kérdez vissza a lány.

- Igen. Pontosan száz éve! De van egy jóslat –kezdi a manó. –Mely megjósolja, hogy a századik évfordulóban jön egy lány, akinek varázsbotja van, szőke hosszú haja és ő megment minket. Ez vagy te, úrnőm!-mondja a manó, és ismét leborul a lány előtt.

- Jaj! Kérlek, állj fel- motyogja a lány és egy kicsit el is pirul.

- És mit kell tennem? –kérdezi a lány. A manó feláll és visszaül a párnára.

- Hát meg kell ölnöd Jada-t és akkor te leszel a királynőnk!-mondja vidáman a manó.

- De ha meg is ölöm, nem maradhatok itt! Nekem vannak szüleim, testvérem, barátom -motyogja a lány. –Vissza kell mennem a saját világomba!- magyarázza, majd feláll.

- És hol van az az Úrnő?- kérdezi, majd körülnéz. Mindenhol havas hegyek, és gyönyörű erdők. De valahol messze egy hatalmas vár alakja rajzolódik ki a köd alól.

- Az Jada Úrnő vára –mondja manó, és a vár felé mutat.

- És hogy jutok el oda? –néz a manóra a lány.

- Ó! Erről gondoskodtunk!- neveti el magát és füttyent egyet. Pár másodperc múlva egy gyönyörű, szárnyas ló repül feléjük és megáll a lány előtt.

- Fehér, mint a hó, erős, mint egy oroszlán és gyors, mint egy madár. Tökéletes, mint nagyságod- hajol meg a lány előtt a manó. –A neve. Sang- mondja a manó, és mikor kimondja a ló nevét a ló felnyerít. A lány odamegy a lóhoz és megsimogatja a fejét

- Tényleg gyönyörű vagy -mondja nevetve a lónak, bár tudja, hogy nem érti. De hirtelen egy olyan érzés fut át a testén, a fején, mintha aló tényleg értené, amit mondd. Rámosolyog a manóra, majd felül a lóra.

- Köszönöm! –mondja mosolyogva a manónak és a ló fülébe suttogja: -Irány Jada Úrnő vára! Amint kimondja, a ló nyerít egyet és elindul a kis ösvényen. Vágtáznak, a lány hajába kap a hideg, csípős szél, de élvezi.

- Gyönyörű ez a havas táj! –gondolja, majd hirtelen egy hangot hall:

- Szerintem is szép! Ne ijedj meg! Csak én vagyok: Sang.

A lány majdnem leesik a lóról. Ránéz a lóra, ami visszamosolyog rá.

- Te tudsz beszélni?- kérdezi a lány elképedve.

- Igen! De csak kivételes embereknek szólalok meg- mosolyog a lányra, majd ismét előre fordul. Kiérnek az erdőből. A lány elé gyönyörű látvány tárul: minden tiszta hó, csillog a nap fényében. Hegyek, amerre a szem ellát. Messze, túl a hegyeken egy kastély alakjai rajzolódnak ki.

- Kapaszkodj meg! –kiálltja a paripa és elkezd csapkodni, hosszú, hatalmas szárnyaival. Pár pillant múlva lábai elemelkednek a földtől. A lány arra eszmél fel, hogy a hegyek között repülnek. Lenéz és hirtelen a szédülés kapja el. Becsukja a szemét és elképzeli, hogy otthon a vizesénél üldögél. Sokkal jobban van. Kinyitja szemét, de most már nem néz le. Előre néz és látja a sok havas hegyet, amik mellett elrepülnek. Pár óra múlva leszállnak egy hegyoldalban.

- Bocsáss meg, de pihennem kell egy kicsit –fújtatja a ló.

- Persze. Pihenj csak!-mondja a lány és leszáll a lóról. Megsimogatja az állatot, majd bemegy a barlangba. Előveszi pálcáját, és megint elsuttog egy „Lumos!”-t. Ismét a kis fénygömb van jelen és a lány elindul befelé a barlangba. Halk vízcsobogást hall és pár méterre tőle egy kis vízsugarat talál. Odamegy és megnézi.

- Tiszta víz! –kiálltja el magát. –Sang! Tiszta víz!- hívja be a lovat. Sang bejön a lány hívására és meglátja a vizet. Odarohan és elkezdi lefetyelni. Már nagyon szomjas volt. A lány is iszik egy kicsit, majd lefekszik. Pár perc múlva el is alszik. Sang megmosolyogja a lányt és odafekszik mellé, hogy melegítse egy kicsit. Pár perc múlva Sang is az igazak álmát alussza.

            - Sang! Ébredj! Ébredj már! Mennünk kell!- lökdösi, keltegeti a lány a lovat. Sang felnéz, majd feláll.

- Mi az? –kérdezi álmosan.

- Nem tudom, de valakik vannak a hegy lábánál. Azt hiszem katonák… -mondja a lány, hogy mit látott reggel. Odamennem a barlang bejáratához és tényleg! Kb. 20 lovas férfi. Pontosan olyanok, amilyeneket a lány már látott.

- Ezek Jada Úrnőnek dolgoznak! Gyorsan, pattanj fel! –mondja idegesen a ló. A lány gyorsan felmászik, és már repülnek is a magasba. Mikor kicsit nyugodtabb helyre érnek, meglátnak egy zöld erdőt. Sang leszáll és int a lánynak, hogy ő is szálljon le róla. Sang elkezd legelni, a lány pedig egy édes vizű patakban fürdik. Mikor mindketten készen vannak, Sang odasétál a lányhoz.

- Mondd csak, mi a neved? Mert még nem mutatkoztál be- kérdezi a ló mosolyogva.

- Ó! Tényleg? Bocsánat!- mászik ki a vízből a lány. –Tea Witch vagyok. A Föld nevű bolygóról jöttem egy sziklán túl.

- Üdvözlünk nálunk Tea Witch! –mondja nevetve a ló. –De most már indulnunk kell! Szállj fel!- fordul oda Teához a ló, majd Tea gyorsan felpattan a hátára és vágtáznak az erdőben. Mikor kiérnek, Sang magasra emeli két hatalmas szárnyát és irány az ég!

- Kb. mikor leszünk ott? –kérdezi Tea.

- Hát… Ha így haladunk akkor kb. 1 nap. De lehet, hogy este már ott leszünk!- mondja a ló, majd egy kicsit gyorsabban kezd repülni. Száguldanak, mint a szél, talán még annál is gyorsabban. Tea hajába belekap a szél, és arcán a szél játszadozik. Mikor lemegy a nap, Tea ár közelről látja a hegyet és rajta a kastélyt. Mikor feljön az első csillag, ott állnak a hegy lábánál. Tea kicsit fél, hogyan is tudna legyőzni egy ilyen hatalmas királynőt.

- Mégis hogyan győzzem le? –kérdezi félve a lovat.

- A szíved mélyén ott van a válasz! De van egy kis segítség. Van a vár legmagasabb tornyában egy kő: Szeretet Köve. Azt kell megszerezned és felmutatnod az Úrnőnek. Abban a pillanatban meg fog halni! –magyarázza a ló Teának.

- Rendben. És hogy jutok oda föl? –kérdezi ismét.

- Hát velem! –mosolyog a ló. – De vigyázz! Egy hatalmas troll őrzi a szobát. Vele kell elbánnod.

- Troll? Az meg micsoda? –kérdezi ismét Tea, de Sang a szavába vág:

- Nincs most időnk ennyi kérdésre! Gyerünk, szállj fel!-mondja Sang és mikor Tea felült, egyből felreppen, mintha sietne, vagy félne valamitől. Pár pillant múlva Tea is meglátja, miért sietett annyira a ló. Az a 20 ember, akiket láttak, közelednek a kastély felé. Úgy tűnik, hogy be is mennek. Teáék felreppennek a vártoronyhoz.

- Itt szállj le! Innen már egyedül kell menned! –mondja az utasítást Sang, majd mikor Tea leszállt róla így folytatja: - Lent várlak, abban a kis erdőben –néz egy erdő felé.

- Rendben! Köszönöm! –mondja Tea kedvesen és megsimogatja a lovat. Tea körülnéz a folyosón. Egy hosszú csigalépcső vezet fel a szobáig.

- Vajon hol lehet az a troll? –kérdezi magától, majd elindul felfelé a lépcsőn. Közben észrevétlenül előhúzza pálcáját. Odaér egy romos, korhadt ajtóhoz. Kinyitná, de be van zárva.

- Alohomora!- kiálltja és hallatszik, hogy kattan a zár. Tea belép és hirtelen vissza is fordulna. Egy hatalmas troll fekszik a földön, fölötte pedig egy szép, díszes párnán egy csillogó, kékkő. A troll alszik, legalábbis nem mozdul. Tea észreveszi a nagy bunkós botot, amit a kezében fog és támad egy ötlete.

- Wingardium Leviosa!-suttogja a varázsszavakat, és a bot felemelkedik. Erre felnyílik a troll szeme, de nem sokáig, mert Tea leejti a hatalmas botot a troll fejére. Az nyomban szörnyet hal. Tea odamegy hozzá és ellenőrzi, hogy nem lélegzik.

- Ez nem is volt olyan nehéz- gondolja mosolyogva, majd odasétál a kőhöz.

- De csodálatos! –motyogja, és elveszi a követ a párnáról. Belecsúsztatja zsebébe, majd elindul kifelé. Mikor leért a csigalépcsőről körülnéz. Egy hosszú folyosó nyílik balra is és jobbra is.

- Csodás. És most merre? –kérdezi magától. Körülnéz és bal felől hangokat hall. Gyorsan bebújik az egyik ablak mögé, ahol nem láthatják. Két őr közeledik, kezükben nagy karddal. Nem is sejtik, hogy valaki elvitte a legértékesebb kincset, ami ebben a kastélyba található. Mikor elmennek, Tea úgy dönt bal felé megy, mivel ott kettővel kevesebb őr lehet. Elindul hát hosszú folyosón és pár perc séta után egy hatalmas, arany díszítésű ajtóhoz ér. Benyit és meglátja a csodás tróntermet. Körülnéz, és beljebb sétál.

- Ki meri megzavarni a nyugalmamat?- hall egy csengő, nőies hangot.

- Én volnék! –mondja Tea, de hangja egy kicsit megremeg. Nevetést hall, de nem látja merről.  Körülnéz, és hirtelen megpillantja a lebegő Jada Úrnőt, aki épp most ereszkedik le elé.

- Ki vagy te? –kérdezi hirtelen.

- Tea Witch vagyok. -mutatkozik be a lány.

- Tea Witch… - gondolkodik el a nő, majd újra megszólal: - Te nem vagy idevalósi. Itt pedig az a szabály, hogy aki nem idevalósi, annak meg kell halnia!- kiálltja Jada és felemeli a kezét ,hogy egy tűzgolyót lőjön a lányra. Tea gyorsan előveszi a követ, mielőtt a tűzgolyó elérné a testét, és a kő pajzsot ad neki. A tűzgolyó lepattan róla és pont Jada Úrnőre pattan vissza.

- Neeee! –kiálltja, majd csak a pora marad ott. Tea elmosolyodik. Érzi, hogy kicsúszik a föld a lába alól. Becsukja a szemét és pár másodperc múlva hallja barátnője hangját:

- Tea! Tea kelj fel! Mindjárt óránk lesz! Hahó! –lökdösi, ébresztgeti barátnője.

- Mi? Hol vagyok? –ül fel Tea. Körülnéz és megpillantja Phoebe-t, majd a vízesést, a sziklát.

- Akkor csak álmodtam? –gondja magában. Kicsit szomorú, amiért ez a tök jó kaland nem történt meg vele. Belenyúl a zsebébe és érez valami hideget. Elfordul, hogy Phoebe ne lássa és kihúzza zsebéből a Szeretet Kövét.

- Akkor mégsem álmodtam! –gondolja vidáman, majd visszacsúsztatja a követ a zsebébe.

- Jössz már? Ki fognak csapni, ha megint elkésünk! –sietteti Phoebe Teát.

- Jól van jövök már!- kiálltja a lány és befutnak az épületbe.