I. rész

            Egy lány sétál ki a tisztásra. Körülnéz, de nem lát senkit. Leül az egyik fa tövébe, és olvasni kezd. Felnéz a kék, végtelen égre. Pár bárányfelhő úszkál az ég kékjében. A lány megpillant egy olyan felhőt, mely hasonlít egy szívre. Elszorul a szíve.

-Hol lehetsz, Geg?-gondolja szomorúan, majd ismét belebújik a könyvbe. Pár perc múlva lépteket hall. Körülnéz, de nem lát senkit. Hirtelen megjelenik előtte egy fiú és rámosolyog.

-Szia! George vagyok!-köszön kedvesen. A lány kicsit megijed a hirtelen jött embertől, de azért rámosolyog ő is a fiúra.

-Tea Witch- mutatkozik be a lány. A fiú megpuszilja a kezét, majd leül mellé a fűbe.

-Mit csinálsz itt?-kérdezi kíváncsian a fiú. Látja, hogy a lány egy kicsit furcsának tartja a megjelenését.

-Nem kell félned tőlem! Nem eszlek meg!-mondja nevetve.

-Ahogy megjelentem, azt teleportálásnak nevezik. Egyik helyről juthatsz pillanatok alatt egy másik helyre - magyarázza a lánynak.

- Aha. Értem!-mondja a lány és most már teljesen nyugodt.

- És hogy működik?-kérdezi kíváncsian, majd mélyen belenéz a fiú szép, barna szemeibe.

- Erősen koncentrálni kell arra a helyre, ahova el akarsz jutni-magyarázza a fiú és ő is belenéz a lány gyönyörű, kék szemébe. Még egy pár pillanatig bámulja a lányt.

- Milyen gyönyörű!-gondolja magában és elmosolyodik.

- Mi az?-kérdezi a lány, még mindig a fiút nézve. Hirtelen a fiú hangján megszólal a fejében valami:

- Milyen gyönyörű!-visszhangzik a fiú hangja. A lány egy kicsit megijed, majd rájön mi is történt. Belelát a fiú elméjébe! Hallja a gondolatait. Kicsit megijed, mert még soha nem tapasztalt ilyet.

- Biztos csak akkor működik, ha nagyon közel vagyok egy emberhez - gondolkozik magában.

- Semmi - válaszol a fiú. –Csak azt néztem, milyen szép, kék szemed van-bókol a fiú mosolyogva.

- Köszi - pirul el a lány. –De azét a barna szemek is lehetnek szépek - viszonozza a bókot mosolyogva.

- Jézusom! Elpirult!-gondolja a fiú és elmosolyodik. Most már nem a lányt nézi, felnéz az égre. Ő is megpillantja a szív alakú felhőt.

Tea ismét hallja fejében a fiú gondolatait. Nem tudja, mire vélje a mosolyt: a fiú kineveti, vagy csak örül, hogy így zavarba tudta hozni a lányt.

- Nézd, Tea!- mutat fel a fiú az égre. –Nézd azt a felhőt! Úgy néz ki, mint egy szív-mondja nevetve.

- Igen. Már az előbb is észrevettem-mondja mosolyogva a lány.

- Tényleg? És nem lehet, hogy ez nem véletlen? –kérdezi titokzatosan mosolyogva a fiú. Ismét nézi a lányt.

- De jó alakja van- gondolja magában.

Tea elneveti magát a fiú gondolatán és el is pirul egy kicsit.

- Min nevetsz? –kérdezi a fiú meglepetten.

- Semmin - motyogja a lány még mindig kuncogva egy kicsit. –Meg lehet tanulni a teleportálást?-kérdezi hirtelen a lány, majd ismét ránéz a fiúra.

- Semmi sem lehetetlen! -mondja mosolyogva a fiú, majd feláll. A lány felnéz rá és ő is feláll. Egy ideig nézik egymást, majd a lány szólal meg először:

- Megtanítasz?-kérdezi és reméli, hogy a fiú igen-t mondd.

- Persze! De kemény munka lesz. És ha nincs hozzá tehetséged, akkor sajnos nem tudok segíteni –mondja komoly arccal a fiú.

- Mindent megteszek, hogy sikerüljön!- határozza el a lány és ő is komoly marad.

- Akkor rendben!- mosolyodik el a fiú. –Megmutatom, hogy kell. Figyelj! Nézd azt a fát, -mutat egy fára tőlük kb. 5 méterre. –Oda fogok teleportálni!- magyarázza a fiú, majd becsukja a szemét, és erősen koncentrálni kezd. Pár pillanat múlva eltűnik a lány mellől és megjelenik a fánál. Nevetve integet a lánynak, majd visszasétál hozzá.

-Megpróbálod? –kérdezi a fiú.

A lány egy kicsit megijed, de nem hátrál meg. Becsukja a szemét, és erősen koncentrálni kezd. Elképzeli, ahogy ott áll a fánál és integet George-nak. Pár másodperc múlva kinyitja a szemét, de szomorúan látja, hogy még mindig ott áll a saját fájánál. George odasiet hozzá.

- Nem baj! Csoda lett volna, ha elsőre sikerül-nyugtatja meg a lányt.

- Lehet, hogy soha nem fog menni-motyogja szomorúan a lány. –Mi kell a teleportáláshoz?-kérdezi ismét, majd felnéz a fiúra.

- Akaraterő, a cél tisztán látása és elképzelése!-mondja George. Úgy mondja, mintha ezt bemagolta volna.

- Akaraterőm az van!- mosolyodik el a lány.

- Akkor már nem vagy messze!- nevet a fiú is.

Tea rápillant az órájára.

- Úr Isten! Már ennyi az idő? Bocsáss meg, de rohannom kell! Órám lesz!-mondja hadarva, majd elindul. Pár lépés után megáll és visszasiet a fiúhoz:

- Találkozunk este ugyanitt?-kérdezi reménykedve, majd ismét a fiú nagy, mogyoróbarna szemeibe néz.

- Persze!- válaszol mosolyogva a fiú és ő is belenéz a lány gyönyörű kék szemébe.

- Rendben!- mosolyog a lány, majd ad egy puszit a fiú arcára. El is pirul egy kicsit, majd sarkon fordul és elsiet az egyik közeli épület felé.

- Milyen szép lány –gondja a fiú és nézi, ahogy Tea besiet az épületbe. Miután hallotta a nagy faajtó hangos csattanását, leül a fa tövébe és ismét a felhőket nézi. Most már két szív alakú felhőt lát.

- Ez nem lehet véletlen- gondja magában mosolyogva. Még pár percig ücsörög ott, majd feláll, körülnéz és észreveszi, hogy senki nincs a tisztáson.

- Hát akkor én is megyek - gondolja magában és elteleportál. Pár perc múlva semmi nem jelzi, hogy pár perce ott emberek voltak.

            Tea teremben ül. Nem nagyon érdekli, mit magyaráz a Tanár, inkább csak bámul kifelé a tisztásra, ahol egy órája találkozott George-dzsal-

- Witch kisasszony?- néz a tanár Teára. Tea még mindig csak ábrándozik George-ról, mikor padtársa, Phoebe megböki és belesuttogja a fülébe:

- Tea! Kérdezett a tanár!

- Hö? Mi?- eszmél fel Tea, majd az ideges tanárra néz.

- Igen tanár úr?- néz értetlenül Tea a tanárra.

- Válaszoljon!- morogja a tanár.

- Öhm… Mi is volt a kérdés?- kérdez vissza Tea. Erre az egész osztály nevetésben tör ki. De nem Teán nevetnek, hanem azon, hogy a tanárnak majd szétpukkad a feje idegességében.

- Szóval 1956-ban a forradalom első okai azok voltak, hogy…- folytatja a tanár, de Tea ennek is csak az első pár szavát érti, mert újra kinéz az ablakon és újra George-on jár az esze. Hirtelen egy papírgalacsin repül oda hozzá, minek a tetején dőlt betűkkel ez áll: Tea. Szétbontja, és olvasni kezdi:

„Mi van veled? Mi történt a tisztáson?” Tea hátranéz barátnőjére és odasuttog neki egy „Majd elmondom”-ot. Visszafordul és hirtelen a tanár mérges szemét látja maga előtt.

- Kifelé!- ordítja a tanár, és az ajtóra mutat. Tea elszégyenli magát, összeszedi a holmiját és kiballag a teremből. A folyosó üres. Miért is lenne tele? Hiszen még csak 5 perce kezdődött az óra. Még soha nem küldték ki Teát. Nem is tudja, miért ilyen ideges most a tanár. Mivel nem tud mit tenni, kisétál a friss levegőre és leül ahhoz a fához, ahol egy órája George-dzsal volt. Előveszi törikönyvét és kinyitja az 1956-os forradalomnál. Elkezdi olvasni, de hamar beleun. Felnéz az égre és megillant két szív alakú felhőt. Elmosolyodik ezen.

- Lehet, hogy George-t nekem teremtették?-gondolja mosolyogva magában. Fél óráig ül ott a fa tövében ezen mélázva, mikor a csengő felébreszti.

-Kicsöngettek!- áll fel vidáman és mivel nem akarja beavatni barátnőjét az ügybe, gyorsan besiet a folyosóra, bepakolja könyveit a szekrényébe és elindul hazafelé, mivel ez volt az utolsó órája. Hazaér, de nincs otthon senki.

- Hát rendben. Akkor azt hiszem, lepihenek egy kicsit- gondolja, miközben felmegy a szobájába és eldől nagy franciaágyán.

            Az órája ébreszti fel, ami mindig 19-kor csörög. Felpattan és ránéz:

- Jézusom! Ott kell lennem a tisztáson!- kiállt fel. Gyorsan rendbe szedi magát, felkapja a cipőjét és lesiet. Ott beleütközik édesanyjába.

- Hova? Hova?-kérdezi lányát.

- Bocsi anyu, de rohannom kell! Majd később elmondom-hadarja a lány és becsapja maga mögött a bejárati ajtót. Rohan át a parkon, egészen a tisztásig. Ott hirtelen lelassít és körülnéz. George még nincs ott, ezért odamegy ahhoz a fához, ahol délelőtt találkoztak, és vidáman leül. Előveszi az egyik kedvenc könyvét, és olvasgatni kezdi.

- Szia!-köszön a fiú, mikor oda teleportálta magát.

- Most is milyen szép!-gondolja magában a fiú, amit persze Tea ismét hall. Elmosolyodik majd ő is köszön:

-Szia George! Hogy s, mint?-kérdezi nevetve.

- Megvagyok, köszi - nevet a fiú és leül Tea mellé. –Folytathatom a tanítást?-kérdezi még mindig nevetve.

- Most nincs kedvem- motyogja Tea és felnéz az égre. Éppen lement a nap és még látszik a láthatáron a lila csík.

- Nézd, milyen gyönyörű!-mutat fel Tea az égre, majd George-ra néz. A fiú ismét a lányt bámulja.

- Akárcsak te –mondja mosolyogva, majd a lány szemébe néz. Tea elmosolyodik, majd kicsit közelebb ül a fiúhoz. Hátradől, és kezével támasztja magát és ismét felnéz az égre. Most már a csillagos ég alatt fekszenek.  A fiú kihasználja az alkalmat és utánozza Tea mozdulatát. Ráteszi kezét a lányéra, majd ő is felnéz az égre. Tea rámosolyog a fiúra és találkozik tekintetük. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz és a fiú lágyan megcsókolja Teát. A lány testét melegség járja át és visszacsókol, majd rámosolyog a fiúra. Ezek után szavak nélkül is megértik egymást. Mindketten ezt gondolják:

- Őt nekem teremtették!